53. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye 2019 | Beszámoló

Három abszolút szakasz győzelem és négy dupla defekt Rallye2-ben!

A fenti szavak jellemezték csapatunk Mecsek Rallyeját. Baksai Laci és Erdei Zoltán számára nagy volt a tét a Mecsek Rally-en ugyanis a bajnoki címért szállhattak csatába. Laciék jól is kezdtek, hiszen az első Trefort pusztai szakaszt meg is nyerték, ám a második szakaszon (Pécsváradon) megpecsételődött a sorsuk, sajnos szereztek egy dupla defektet, így minden remény elszállt, ezért ki is álltak a versenyből. A másik nagy lehetőségekkel érkező páros a Merényi –Vig kettős volt, akik a 2wd kupa első helyéért küzdöttek. Sajnos az utolsó körben nem úgy alakultak a dolgok ahogy eltervezték így a második helyet csípték meg a bajnokságban a Hondával. Papp Arnie és Béres „Unicum” Attila egy jóízű autózást tűztek ki célul. Ez többé kevésbé sikerült is, hiszen a nevükhöz fűződik két szakaszgyőzelem, sőt a pilóta azt is elmondhatja, hogy az év első és utolsó szakaszát megnyerte abszolútban a Rallye2-ben Arnieék kétszer is nekimentek egy kőnek és dupla defektet szereztek az ominózus szakaszon, de végig csinálták a versenyt köszönhető a versenyzőtársuk segítségének!

Balázs Bence és Csató Roland ismét harcba vitték a zöld BMW-t és magabiztos autózással a kategória második helyét hozták el a P13-as kategóriában. Berta Jociék számára nem alakult fényesen a pécsi szereplés egy szakaszgyőzelem után sajnos a motorja megadta magát a Peugeotnak és le kellett mondaniuk az évvégi kupákról.
Czezinger Kristóf és Bölcs Balázs is azon szerencsétlen párosok közé tartozott akik Pécsváradon dupladefektett kaptak. Ők éltek a Super Rallye adta lehetőséggel és a második körben a nézők szorakoztatását tűzték ki célul, ami össze is jött.

Szőnyi Andris és Patkó Gabi a Mecsek Rally-en tértek vissza a rallye körforgásába egy igazi gyári fejlesztésű Citroen C2R2 versenyautóval. A pilóta számára szokatlan volt az első kerékhajtás, de a verseny második felére már fel tudta venni a harcot a kategóriatársakkal. Andrisék nem jártak végül sikerrel, mert az utolsó előtti szakaszon a Citroen motorja csütörtököt mondott és kiállni kényszerültek.

Mészáros József és Mester Ferenc közel egy év után ültek be a Trabiba. Versenyük akciódúsan alakult, ugyanis volt olyan amikor szélvédő nélkül száguldottak a mecseki erdőben de a fiúk sikerre vitték a kis Trabit!:)

A bajnokság a csapat nagy részének véget ért. Ám a versenyzést nem fejeztük be. Szőnyi Andris és Hock Pál még támad a nyíregyházi EB futamon, illetve a csapat egy része pedig a Waldviertel Rally-et célozta meg levezetésnek!
Hamarosan ismét találkozunk, köszönjük szépen az egész éves szurkolást és kitartást!:)

Együttműködő partnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., MJM Transport Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., DPF Cleaning Hungary Bt., I-Road Link Kft., Kamaraerdei Stúdió Bt., Matricakell.hu, LTL Lotistics Solution Kft., Optibiomed Kft., FoliaZ.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft.,Kormosadi.hu, Kasza Motorsport, FervillSound Kft., SFR Parts Kft., Loppun’s Garage, DSG Kft., Eurokardan Kft., Mobilvzsgáztató Kft., PSZA Media Kft., SZRV Racing Kft.