Átesni a tűzkeresztségen, de hogyan? Hát így!

Fiatal csapat lévén még jól emlékszünk, milyen nehéz volt belekezdeni az autóversenyzésbe, és milyen jól jött minden segítség, tanács, amivel a rutinosabb versenyzőtársak és szakemberek láttak el minket első szárnypróbálgatásaink során. Pár év tapasztalattal a hátunk mögött immár igyekszünk mi is visszaadni a kezdő csapatoknak egy keveset abból a sok segítségből, amit anno mi kaptunk. Így mikor Horn Ákos, Szabó Árpi volt csoporttársa említette, hogy kipróbálnák pár barátjával magukat egy amatőr versenyen, szívesen ajánlottuk fel, hogy hozzájárulunk egy-egy homológ MOMO overállal és pár hasznos tippel az első verseny előtti felkészüléshez. Ákos és nemrég alapított amatőr csapat tagja, az Ungarische Zak Zak a hétvégén át is esett a tűzkeresztségen, így leültünk kicsit beszélgetni az autó felkészítéséről és a versenyen szerzett élményekről.

Ákos, milyen versenyen indultatok pontosan, és mi motivált titeket abban, hogy rajthoz álljatok?

H.Á: A futam, amin részt vettünk, a 24 Hours of Racing elnevezésre hallgat, és egy huszonnégy órás rallycross versenyt takar, melyet szeptember 22-23 között rendeztek meg a nyirádi offroad pályán. A motivációnk egyszerű, a csapatunk, mely elég friss, egy olyan társaságból áll, akik szerették volna kipróbálni magukat az autóversenyzés világában, ezért úgy döntöttünk, hogy teszünk egy próbát, és elindulunk egy amatőr versenyen. Nagyon hálásak vagyunk Oliver Ofnernek, a sorozat megálmodójának, hogy Nyirádon is rendezett egy fordulót, hiszen általa kóstolhattunk bele először az autóversenyzés örömeibe.

Milyen autóval álltatok rajthoz? 

H.Á.: Az autó, amivel neveztünk, egy 1995-ös évjáratú BMW E36 318i, amelyen a verseny szabályzatának megfelelően mechanikailag nem változtattunk- teljesen gyári motorral és futóművel mentünk-, viszont azért megbütyköltünk rajta egyet s mást.

Milyen átalakítások voltak ezek?

H.Á.: Főleg olyanok, amik segítettek biztonságosabbá tenni az autót. A csapatunk saját kezűleg készített bele egy bukócsövet, beleépítettünk egy Sabelt FIA szabványnak megfelelő versenyülést, egy négypontos biztonsági övet, és a motor védelmében az autó alá építettünk egy kartervédőt. Emellett az aksit áttettük a csomagtérbe.

Hogy bírta az autó a hosszútávú versenyt?

H.Á.: Egészen jól, de persze a technika ördöge minket sem került el. A 17. óra környékén sajnos eldurrant a jobb- és baloldali motortartó bakunk, amit pótalkatrész hiányába úgy orvosoltunk, hogy spaniferrel lehúztuk a kereszttartóhoz, és az ezt követő 4-5 órán keresztül ezzel a megoldással mentünk.

Mi volt a célotok a versenyen, és hogy sikerült maga a futam?

H.Á.: A célkitűzésünk az volt, hogy tudjuk teljesíteni a versenyt, nem volt különösebb elvárásunk ezen felül. Végül a 49 indulóból a 22. helyezést sikerült elérnünk, amire abszolút kezdő csapatként úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk. A legnagyobb öröm számunkra viszont az, hogy mi futottuk meg az egész verseny leggyorsabb körét 1 perc 17 másodperces idővel! Ez talán annak is köszönhető, hogy veletek átbeszéltük a murvás pályán való vezetés technikáit.

Kik segítettek titeket leginkább verseny alatt?

H.Á.: Igazából nagy köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segített minket, akárcsak szurkolással is. Természetesen a szerelőinknek, Décse Zoltán „Dixi”-nek, Demkó Gergőnek és Szabó Csabinak külön hálásak vagyunk, mivel minden felmerülő problémát gyorsan és biztos kézzel orvosoltak. Köszönet illeti Gábor Nikolettet és Zsiros Balázst, akik folyamatosan elláttak minket csupa finom és egészséges, meleg étellel. A pilótáinknak jómagamon kívül hatalmas respect jár a verseny teljesítéséért, Háy Levente, Horváth Gábor Horváth Tamás, Révész Imre és Szabó Tamás is derekasan helyt állt a 24 óra alatt.

Kiknek köszönnétek meg, hogy rajthoz állhattatok?

H.Á.: A csapatunkon kívül a szponzorainknak, a matricázásban segítő Szín-Vonal Dekor Kft-nek, valamint a trailer-t biztosító Continental Automotive Hungary Kft-nek szeretnénk megköszönni a segítséget, valamint nektek, a PSZA Motorsport Egyesület csapatának a vezetés és az autóátépítés terén adott tanácsokért, és a remek versenyoverálokért!