23. Taxi Mikulás Rallye 2019 | Beharangozó

Megkezdődtek az év végi buli versenyek, ahol a PSZA Motorsport csapat számos tagja részt is vesz. Ezeknek az év végi versenyeknek már semmi tétje nincs, de egy kemény húzós év után rendkívül jó levezetésnek, egy kis önfeledt autózás. A Mikulás Rallye laza talajon zajlik, így általában itt szokott csapatunk szempontjából a népesebb mezőny lenni.

Így van ez idén is, hiszen hét párosunk áll rajthoz.

Baksai László és Erdei Zoltán nélkül lassan nem is rendezik meg a versenyt, a fiúk kedvenc talaja a murva, és nyáron a Veszprém Rallyen is jól szerepeltek, így bíznak benne, hogy most is sikerül meglepetést okozni az ellenfelek számára.

Nagy Gabi – Trescsik Ákos: Utoljára a Veszprém Rallyen ültünk autóba, így már nagyon várjuk a versenyt. Sajnos a Waldviertel Rallyet le kellet mondjuk, hiszen az ágyat nyomtam betegség miatt. Igaz volt egy Rábaringes kis edzésünk, de számunkra a murva az igazi rallye.

Bujdos Miklós – Csonti páros tavaly a Rallye Legenden csatlakozott a PSZA színeihez és most a Mikulás Rallyet válaszozták a visszatérésre.

Rajtuk kívül csapatunk színeit erősíti:

Roller Gábor – Roller Zsolt /Lada VFTS/

Czézinger Kristóf – Ősze Róber /Lada VFTS/

Balázs Kornél – Mohácsi Laci /Suzuki Swift/

Virág Tamás – Matics Barbara /Lada 2101/

Reklámpartnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., MJM Transport Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., DPF Cleaning Hungary Bt., I-Road Link Kft., Kamaraerdei Stúdió Bt., Matricakell.hu, Pelixír Centrum Kft., LTL Lotistics Solution Kft., FoliaZ.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft.,Kormosadi.hu, Kasza Motorsport, FervillSound Kft., SFR Parts Kft., Loppun’s Garage, DSG Kft., Eurokardan Kft., Mobilvzsgáztató Kft., SZRV Racing Kft.