HÍDÉPÍTŐ Baranya kupa 2019: A gumik nem koptak sokat

A PSZA Motorsport csapata öt kiváló párossal állt a komlói verseny rajtjához, ám ebből sajnos csak kettő páros ért célba. A kiesett versenyzők természetesen nem boldogok, de már a következő versenyre és feladatokra készülnek a csapat segítségével.

Papp Arnold – Béres „Unicum” Attila ( Lada Kit – Car 16V)

Papp Arnold: Talán hozzánk a legmesszebb lévő futam következett számunkra. Erre a versenyre Béres “Unicum” Attila felajánlotta a segítségét, ami nagyon nagy segítség volt számomra, a több éves tapasztalat megmutatta nekem, mennyi mindent kell még tanulnom erről a sportról. Úgy gondolom, nagyon hamar sikerült összeszokni, teszten téli gumival gyakoroltunk és talán mostanra sikerült teljesen kihevernem a miskolci esést! Ebben sokat segített Attila, kellett hozzá, hogy visszanyerjem az önbizalmam. Ezeken a pályákon még sose jártam, de megkedveltem a Komló környéki pályákat, feküdtek volna nekünk, úgy gondolom. Első nap sikeresen célba értünk, voltak apró hibák, de nem volt végzetes, abszolút hatodik időt jöttünk. Másnap az első gyorson óvatosan kezdtünk, vizes, néhol száraz körülmények között. Nem akartam kiesni, a második gyorson viszont begyújtottuk a rakétákat és jöttünk a saját tempónkban, de sajnos a bakonyai elágazás előtt kilencezren a motor lecsapágyasodott. Feladni kényszerültünk a versenyt. Nem mondom, hogy nem voltunk csalódottak, de egy ilyen motornál, ahol úttörők vagyunk előfordul. Tervbe volt már a nagy revízió és további fejlesztések, most egy picit előrébb hoztuk.  Motor azért megsérült picit, de Kormos Ádi már neki is látott a megjavításának. Szóval jön a Salgó, ami félig-meddig hazai verseny lesz számunkra, gumi most se kopott sokat, benzin van, megyünk és reméljük vége szakad a pech szériánknak. Köszönjük támogatóinknak a kitartó segítséget!

Baksai László – Erdei Zoltán (Lada 2107)

Baksai László: Idén huszonharmadik éve, hogy elkezdtem ezt a gyönyörű sportot. Ilyen eredményes, sikeres sorozatom még ezidáig nem volt. A tavalyi miskolci balesetünk óta tizenegy versenyen célba értünk folyamatosan, aminek köszönhetően tavaly végre bajnok lehettem és idén is hihetetlen jól állunk a bajnokságban. Nem tudok elégszer hálás lenni Erdei Zoli barátomnak, aki tavaly beült mellém és a nagy esésünk után is szó nélkül odaadta a versenyautóját és beül azóta is mellém!!! Valamint a PSZA-s fiúknak, akik versenyről versenyre életbe tartják a kocsinkat és erőn felül mindent megtesznek értünk. Sajnos minden sorozat egyszer véget ér és ez minket most Baranyán ért utol. A második gyorson eltört a főtengelyünk és lerendezte a komplett motorunkat. Nem szeretnénk eldobni ezt az évet, ha már ilyen jól állunk, de most nem látom még a folytatás lehetőségét. Szeretnénk Salgón a rajtba állni, úgyhogy, ha valaki szeretne nekünk segítene valamilyen módon, azt örömmel meghallgatom!  A szponzorainkat nem fogjuk cserben hagyni, ha nincs más, akkor egy utcai motorral, de megpróbáljuk a lehetetlent… Köszönjük a sok támogató telefont, ez a Rallye2 tényleg egy nagy család. 

Szabó Attila – Keresztesi Péter (Lada 2107)

Szabó Atsi: Már vártuk, hogy a Pécs környéki pályákon száguldhassunk. Jellemzően nagyon meleg szokott lenni, ezért úgy döntöttünk veszünk új kemény gumikat, ami pénteken bizonyította is, hogy jó választás volt, hisz meglepően jó időt futottunk. Péntek éjszaka már esett az eső, aminek nem igazán örültünk, mert tudtuk, hogy a váltakozó időjárási körülményekre nem vagyunk felkészülve gumival. Kemény keverékkel mentünk ki az első gyorsra, meg is beszéltük, hogy óvatosan le kell jönni a gyorsról valahogy, mert hosszú verseny lesz és még bármi történhet, ennek ellenére a pálya felénél a már vizes aszfalton nem tudtunk elfordulni és a vizes füvön lecsúsztunk öt méter mélyre… Esélyünk sem volt kijönni segítség nélkül. Az autó nem sérült, mehettünk volna tovább, de csak a nézők tudtak kihúzni, miután lement a mezőny. Gőzerővel készülünk a következő versenyre és talán beszerzünk puhább gumikat is! Mindenkinek köszönöm a segítséget, jó munkát végzett a PSZA csapat, Peti és Csabi is kitett magáért! Köszönjük mindenkinek a felajánlásokat a beteg gyerekek nevében, hogy csatlakoztak hozzánk a hivatalos teszten való autóztatáshoz!

Balázs Kornél – Mohácsi László (Trabant 601)

Balázs Kornél: Kaptunk a nyakunkba bőven hátráltató tényezőket. Az első kör után cseréltünk trafót, azzal egy fokkal jobb lett az autó és tudtunk Andris mögött vállalható időket autózni, bár Mecsekpölöskén, az esőben sajnos bebambultam és megforogtunk. Később kiderült, hogy átlyukadt az úszónk és sokszor túl sokat kapott az autó, ezáltal meg-megfulladt. Orvosoltuk ezt is a következő lehetőségnél, majd jött a harmadik kör, ahol szintén előjött a fulladásos probléma, nem reagált a gázra az autó. Kiderült, hogy a jó magyar után gyártott úszó súlyra nem olyan, mint a gyári, így dobtuk a kukába újra. Az utolsó körre végül összeállt a technika és sikerült jobban autózni, de Andris most nagyon gyors volt.

Orosházi Szabolcs – Kispataki Gábor (Suzuki Swift Gti)

Orosházi Szabolcs és Kispataki Gábor is remekeltek, hiszen a páros kategória második helyen ért célba!

Együttműködő partnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., MJM Transport Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., DPF Cleaning Hungary Bt. Kamaraerdei Stúdió Bt., Matricakell.hu, LT Communication Kft., SR- Filt Mérnökiroda Kft.,LTL Lotistics Solution Kft., Optibiomed Kft., FoliaZ.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft.,Kormosadi.hu, Kasza Motorsport, FervillSound Kft., SFR Parts Kft., Loppun’s Garage, LEL Kft., Volvid Zrt., Simon és társai Kft., Cso-koto Kft., GPS-COM Kft., DSG Kft., Robi – Fa Kft., Lubricants Hungary Kft.,Smokeless Building Kft., Mobilvzsgáztató Kft., PSZA Media Kft.

 

Forrás: RallyFeeling.hu