Rally Café Autósport Magazin: Papp Arnold: Nyerni megyünk Baranya kupára

Papp Arni számára eddig elég nehezen alakult a Rallye2-es szezon. Négy versenyből csak egyet fejezett be. Komlón egy igen nagy tapasztalattal rendelkező navigátorral, Béres Unicum Attilával áll rajthoz, akivel nyerni szeretne hétvégén.

Mik voltak az év eleji célok és mit lehet tudni az autódról?
Sok év után 2019 lett az-az év, amikor ki tudtuk jelenteni év elején, egész évet tudunk teljesíteni a Rallye2-ben! Előtte mindig csak egy-egy futamra volt lehetőségünk, és talán az a fajta versenyzés tét nélkül, sokkal egyszerűbb volt, mint az idei teljes szezon. Szabó Árpival és a PSZA Motorsporttal nagyon sok munka volt, hogy ide eljutottunk. Ezen kívül nagyon sok segítséget kaptunk év elején azzal, hogy Kormos Ádi barátom csinált magának egy kísérleti 1.6 literes Lada 2112-es, 16 szelepes motort, amit az idei évben tesztelhetek. Mindenképp úttörők lettünk, noha nem kis küzdelem folyik a háttérben. Teljesítményben 195 lóerőnél járunk 100-as oktánszámú utcai benzinnel, 3000 és 9000 között forog a motor, szóval teljesítményre nem lehet panaszunk. Az autó maga egy élő legenda, még Matics Misi kezdett vele 1996-ban, azóta több kézen keresztül ment, végül nálam kötött ki, a Kasza Motorsporttól kaptam ajándékba még 2013-ban. Nagyon sok fejlesztést próbálunk ki rajta, ami néha jól, néha kicsit rosszabbul sikerül, de ezt az autót egy tesztautónak szántuk.

Milyen volt eddig a szezonod, milyen eredményeket értél el?
Részeredmények kecsegtetőek ezek adnak erőt, de idén semmiképp nem mondhatom azt, hogy szerencsések vagyunk. Négy versenyből kétszer én hibáztam, egyszer pedig a technika tréfált meg minket, így nem láttuk meg a célt, de nyertünk 3 abszolút szakaszt, vezettük szinte végig az Eger Rallyet, szóval a tempó jó, a kocsi tudja, már csak egy kis Fortuna kell.

Hétvégén a Baranya Kupán állsz rajthoz. Mik a célok?
Nincs más lehetőség, nyerni megyünk! Kétszer estünk ki az utolsó gyorson idén, egyszer az abszolút első helyről, egyszer az abszolút harmadik helyről, az első helyről jobb érzés volt visszagondolva. Egy sikeres célba érkezésünk van idén, ezt jó lenne megismételni szóval tényleg tét nélkül megyünk már, és egy nagyon tapasztalt navigátor fog segíteni életemben először.

Új navigátorral, Béres Unicum Attilával indulsz, hogy jött a közös versenyzés ötlete? 
Igen, sajnos elég sűrűn cserélgetem a navigátoraim, 14 verseny alatt kb 10 navigátorral sikerült eddig mennem, és ugye most is új lesz. Beszélgettünk Attilával, hogy meg kéne állapodnom egy navigátorban, felajánlotta, hogy a Baranya Kupán ráér, én pedig éltem a lehetőséggel. Egy nagyon tapasztalt, helyi navigátor, aki úgy gondolom sokat fog tudni hozzátenni a közös sikerünkhöz. Gyerekként a Rally Mániában még láttam is, sose gondoltam volna egyszer vele fogok indulni! Volt ő már magyar bajnok, tudja, hogy kell megküzdeni a sikerért és szerintem ez plusz motivációt fog hozni az egész csapat számára. Szeretnénk Attilával megköszönni együttműködő partnereinknek, hogy segítik a munkánk!

 

Készítette: Hund Gábor ( Rally Café Autósport Magazin)
Fotó: PSZA Motorsport