Sikerekben gazdag nógrádi hétvége

Kalandos de eredményes Salgó Ralin van túl a PSZA Motorsport csapata. Tíz párossal érkeztek meg Nógrád megye székhelyére, melyből öt látta meg a kockás zászlót, négy páros pedig kupákkal térhetett haza.

Berta József – Losonczi Csaba (Honda Civic Type-R)

Berta József: Nagyon vártuk már a Salgót, mert ez nekünk mindig fontos, ugyanis itt élünk. Az első gyors rögtön etap lett, mondtuk jó, majd a többi gyorson támadunk. Aztán kiderült, hogy a másodikon sem tudunk menni, mert baleset volt. A harmadik gyorson tudtuk elkezdeni a versenyt, mondjuk az jól sikerült, mert abszolút első helyet autóztunk! Ennek nagyon örültünk, mert Csabi barátommal még nem tudtunk menni abszolút első időt. ? A szervizben a PSZA-nak különösebb dolga nem volt, az autó hibátlanul működött. A második kört az első helyről kezdtük, jó érzés volt így ötven évesen! ? Aztán Kazáron már visszaestünk a második pozícióba… Következett az ötödik gyors, sajnos nekünk itt ment el a versenyünk. A Honda Civic nem jó ezeken a fajta pályákon és nagyon sokat kaptunk az elejétől. Az utolsó gyorsra viszont összekaptuk magunkat és jobb első, lassú defektes kerékkel, leszakadt kipufogóval, jöttünk abszolút harmadik időt. ? Végül sikeresnek ítéltük meg a Salgó Ralit és köszönjük az Inter Europe Team-nek, valamint a PSZA-nak, hogy részt vehettünk a hazai versenyünkön! ?

Balogh Péter – Lőrik László (Lada 2105)

Balogh Péter: Nagyon bizakodva készültünk erre a versenyre, számunkra hazai pálya, sőt… Álmaink pályája a Szorospatak – Mátraalmás, már kisgyerek koromban megbabonázott ez a gyorsasági. Rengeteget készültünk, teszteltünk, nagyon sok segítséget kaptunk, amit nem is tudok egyenlőre meghálálni, csak köszönetet mondani! Ezen a versenyen nekünk volt a legjobb csapatunk! Köszönöm nektek! Pár szó a versenyről. Balszerencse, balszerencse hátán. Az első és a második gyors is etap lett, nagyon nagy sajnálatunkra. Egy kört sikerült mennünk Mátrakeresztesen, ahol száraz pályára készültünk, de meglepetés ért bennünket. Elég nagy eső esett, slick gumival voltunk, próbáltunk jól menni, de egy helyen elengedett a gumi és leúsztunk sajnos… Ha ez nincs, akár mehettünk volna egy abszolút ötödik-hatodik időt is. Elindultunk a szervizparkba és etapon, Tar után kitört a bal első kerekünk… Nagyon szomorúak és csalódottak voltunk, vagyunk. De nincs más hátra, mint előre! Miskolcon támadunk!!! Nagyon szépen köszönöm még egyszer a csapatnak, kedves barátnőmnek és a családnak a rengeteg segítséget! Hamarosan találkozunk!

Baksai László – Erdei Zoltán (Lada 2107)

Baksai László: Sajnos ez nem a mi versenyünk volt, pedig nagyon készültünk rá. ? A kényszerpihenő alatt kicsinosítottuk az autót és műszakilag is kicsit gatyába rázták a PSZA-s fiúk. De minket is utolért a már húsz éves probléma, a Lada difi… Sajnos be kell lássam, el kell engednem és most ezerrel gyűjtünk egy Mitsubishi hidra. másfél kilométert tudtunk menni ezen a szenzációsnak tűnő gyorsaságin. Az bosszant, hogy egy mért időnk sem volt, így nem tudom, mire lehettünk volna elegek. De sebaj. A fiúk összerakják és Miskolcon már az új híddal szeretnénk egy jót kocsikázni. Köszönjük a sok gratulációt az új dizájnra! ? Miskolcon találkozunk!!!

Petróczy Péter – Nagy Ádám (Mitsubishi Lancer Evo IX.)

Petróczy Péter: Az egész csapat nagy izgalommal várta, hogy ismét éles körülmények között ülhessünk a versenyautóba és a verseny során teljesíthessük az előfutói feladatokat. Mindenki nagyon készült, a futam előtt pedig egy igazán hasznos teszten sikerült finomítani az autó beállításain. Külön szeretnék hatalmas köszönetet mondani Velenczei Ádámnak, aki ezen a teszten meglátogatott minket és megosztotta velünk tudását a beállítások, finom hangolások terén. Jó volt látni, azt a profizmust és elhivatottságot, ahogy Ádám viszonyul a sporthoz. Tudása megkérdőjelezhetetlen, önzetlensége és segítőkészsége pedig nagyon megtisztelő volt számunkra. Sajnos a verseny egy technikai hiba, csak nagyon rövid ideig tartott nekünk. Az első szakaszt hiba nélkül tudtuk teljesíteni, azonban a második gyorsaságin szétment az osztóművünk, ezt a technikai gond pedig meg is pecsételte a sorsunkat. Az már csak “hab volt a tortán”, hogy egy lassú defektünk is volt, de ez lett volna a kisebb baj. A szervizben a csapat próbált mindent megtenni, de a hiba pontos feltárása után már tisztán látszott, hogy véget ért a versenyünk. Nagyon dühített minket az eset, de tisztában vagyunk vele, hogy technikai sportban ez bármikor előfordulhat. Szerettük volna teljesíteni az egész versenyt, mert fantasztikusak voltak a gyorsasági szakaszok, különösen a hosszú. Ízig-vérig ralis pálya, benne van minden, ami ennek a sportnak az esszenciája. Ismét hatalmas köszönet mindenkinek, aki segített minket a felkészülésben és a versenyzésben, így a PSZA Motorsportnak, a navigátoromnak, Ádámnak, a szerelőimnek, Berencsi Gergőnek és Tengely Kristófnak. Külön köszönettel tartozunk a szponzorainknak is, akik lehetővé tették, hogy részt tudjunk venni ezen az eseményen. Az AutóPenta, a BetonX, a Ricsi Fólia és a Barna Tea minket választott. Természetesen nem adjuk fel, legközelebb Egerben találkozhat velünk a közönség, ahol szeretnénk hiba nélkül teljesíteni a futamot, a nézők és a szponzoraink teljes kiszolgálása mellett.

 

Mészáros Zsolt – Egerszegi Dávid (Peugeot 208 R2)

Mészáros Zsolt: Sokakhoz hasonlóan az időjárás minket is megtréfált, bár titkon számítottunk erre, hiszen az időjósok azt vetítették előre, hogy jelentős mennyiségű esőre kell készülnünk egész hétvégén. Amikor lehetett menni, ha nem volt semmilyen zavaró tényező a pályákon, akkor egészen jó időket futottunk. A második körben, Kazáron rendben elrajtoltunk, de nem tudtuk a szakaszt versenytempóban letolni, mert egy balos kanyar előtti féktávon, amikor ötödikben lobogtunk, szaladt velünk szembe valaki, egy SOS táblával. Felborult az éppen előttünk rajtoló versenyzőpáros, Ifj. Fogarasi Attiláék. Mi a szabályoknak megfelelően megálltunk, de a pilóta már kint állt a kocsi mellett és integetett, hogy menjünk, menjünk, menjünk gyorsan tovább, nincs semmi bajuk. Abszolút kiestünk a ritmusból, de ennek ellenére is sikerült jó időt autóznunk. A huszonhat kilométeres pályán megpróbáltuk behozni a Kazáron elvesztett időnket, de egy jobb3-as kanyar előtt, féktávon beestünk, felcsúsztunk a sáros partoldalra, ahol meg kellett várnunk, amíg a többi versenyzőtársunk elhalad mellettünk, csak ezután tudtak kiszabadítani minket a szorult helyzetünkből. Ezután már minden rendben zajlott, szerintem a bent maradt időt is behoztuk. Mátrakeresztesen, zárásként egy kategória második időt autóztunk, amivel a 6-os géposztály ötödik helyére sikerült visszaküzdenünk magunkat, most ennyi volt a hétvégénkben. A Peugeot 208 R2 nagyon jól bírta a strapát, bár kétségtelenül megviselte a körgyorsasági. Lógott rajta minden, de műszakilag az utolsó percig stabil volt. Nekünk egy tanulságos évkezdet volt a Salgó Rally. Látjuk, hogy jó az irány, amerre elindultunk és ezt megpróbáljuk majd Miskolcon is követni.

Balázs Bence – Csató Roland (BMW E30)

Balázs Bence: A Salgó Rallye-t megelőzően pár héttel készült el az autónk, kapott egy új váltót is. Tesztversenyen nem voltunk, de igyekeztem alaposan kipróbálni a kocsit, amennyire ezt az utcai körülmények engedték. Körülbelül 100-150 kilométert mentünk vele, nyilván nem versenytempóban, igazából csak gurulgattunk, de ez is több volt, mint a semmi. Voltak elvárásaink, én szerettem volna a Rally2 bajnokság legjobb 15 párosa közé beférkőzni, de azt sem bántam volna, ha a top 10-be kerülünk. Ez az első éles gyorsaságin, Mátrakeresztesen, az elspórolást beleszámolva is meglehetett volna. Összességében a teljes hétvégénk nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük, ezért inkább ezeket az elképzeléseket elengedtük. Az ötödik szakaszon sajnos beestünk és elég sok idő eltelt, mire a segítőink ki tudtak szabadítani minket a fogságából. Hálásak voltunk nagyon a nézőknek, akkor is megköszöntük a segítségüket és most is nagyon hálásak vagyunk nekik mindenért. A futómű sajnos olyan mértékben megsérült az említett kaland során, hogy Mátrakeresztesen sem tudtunk már versenytempót autózni. A kalamajkát követő másfél gyorsaságin valójában csak lekocogtunk, késtünk is, amiért elég nagy büntetést zsebeltünk be. a P13 negyedik helyén végeztünk, de Gyöngyösi Marcellék váltóprobléma miatt, a cél előtt félre kellett, hogy álljanak és így mi estünk be a harmadik helyre. Köszönjük szépen mindenkinek, aki bármiben is segített nekünk a felkészülésben és a versenyzésben.

Rónavölgyi Endre – Kováts Edit (Citroën Saxo)

Rónavölgyi Endre: Minden új volt körülöttünk, új a szervizcsapat, új az autó, ami ugyan már régóta megvan, de még versenykörülmények között nem mentünk vele. A navigátorom is új volt, Kováts Edit személyében. Igazából nem tudtam, hogy mit várhatok ettől a versenytől, a műszaki hibától kezdve, a saját hibámig minden benne volt, hiszen a tavalyi Eger Ralin, a túlzott akarásból lett egy balesetünk. Úgyhogy picit inkább mentálisan készültem fel és próbáltam egy stratégiát összerakni erre a versenyre. Ami, ahogy az eredményekből is látszódott, az volt, hogy megyünk egy biztonságos tempót. Meglátjuk, hogy hová érkezünk vele. A kategóriánkban a Magyari-Beck Szabival voltunk nagy adok-kapokban és nagyon koncentráltam a hosszú pályára, mert azok a körülmények, amik ott voltak, nagyon hasonlítottak a tavalyi pécsi versenyhez. Sok kihordás, sár, eső, nem annyira jó talaj és mivel jól tudtam rajta  menni, úgy gondoltam, hogy ezen a gyorson próbálom dűlőre vinni a csatánkat. Ezért nagyon figyeltünk arra, hogy semmilyen defektet ne szedjünk össze és semmilyen sérülést ne szerezzünk az autónak. Kerülgettük a kátyúkat ezerrel, próbáltuk megtalálni az egyensúlyt ezen a szakaszon, nem elspórolni, de nem is túlzásba esni. Mivel ez a hosszú körgyors jól sikerült, ez meghozta a kedvünket, így az utolsó gyorsaságit, és a versenyt is megnyertük a kategóriánkban. Nagyon élveztem az autózást, volt itt minden: víz, sár, sima aszfalt, felhordásos, változatos talaj. Nagyon-nagyon jól vizsgázott a kis autó, semmi baja nem lett. Szerintem mi is jól vizsgáztunk, igaz a navigátorommal még csiszolódni kell, de azért úgy gondolom, ez az eredményünk magáért beszél, hiszen ezzel az autóval abszolút kilencedik helyen célba érni, nem egy rossz eredmény. Köszönjük mindenkinek, a PSZA-nak, a profi műszaki hátteret, a RallyCafé Racing-nek, hogy mögöttünk vannak és a támogatóknak is, hogy ott lehettünk. Miskolcon megpróbáljuk megismételni ugyanezt az eredményt. ?

Berta László – Császár László (Citroën C2R2)

Berta Laci és Császár Laci képviselte a PSZA Motorsportot, a Rally1 mezőnyének P12-es kategóriájában. A Ladáktól népes kategóriában a kis Citroen C2R2-vel borsot tört az ellenfelek orra alá. Egy kategória második hellyel, és az ORC 2WD kupában szintén második hellyel térhettek haza.

PSZA Motorsport

PSZA Motorsport reklámpartnerei: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrotechnika Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, FervillSound Kft., SFR Parts Kft., Loppun’s Garage, DSG Kft., Eurokardan Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BpRacing.hu, Landa – Trans Kft., Petro-Ép 2017 Kft., Interpasszív Kft.

 

Forrás:

Sikerekben gazdag nógrádi hétvége