Öt párossal érkezünk Egerbe

Március 23-ával elkezdődik az idei Rallye szezon, mely számunkra sok újdonságot rejteget. A csapat nagy része átalakult, de ezzel együtt új pilóta párosokat köszönthetünk csapatunk színeiben. Az idei év nagy újdonsága egyértelműen a Peugeot 208 R2 kupa, ahol nagy öröm számunkra, hogy két pilóta párosunk is képviseli csapatunkat. Szabó Árpád 3 év után újra teljes szezont tervez, csapattársként pedig megkapta maga mellé, ellenfélként Drávucz Olivért, akit frissen köszönthetünk csapatunkban. A tavalyi Historic bajnoki cím után Szőnyi Andris nagyot álmodva az idei év egyik legkeményebb kategóriájában mutatkozik be, az Országos Rallye Challenge P12-es géposztályában. A Rallye2 nagy öregje, mindenki Baksai Lacija is mi csapatunkat színesíti és teljes szezont futva próbál az abszolút értékelésébe odaférni, mellette pedig pár versenyen bemutatkozva Merényi Zsolti próbál minél szebb és jobb eredményt elérni a kis N-es Hondával. Ők már biztosan ott lesznek a PSZA Motorsport színeiben Egerben, de halljuk ők hogyan értékelik a szezon kezdetet.


Szabó Árpád – Begala Tamás: ORB, Peugeot 208 R2

A Szilveszter Rallye-n való szereplésünk után BegalaTomival úgy gondoltuk belevágunk a szövetség által kiírt 208 R2 kupába. A csapaton nem szerettünk volna semmiképpen sem változtatni, így a Bakó Rallye Team fogja egész évben hozni számunkra az autót. Az Eger rallye kiírását látva egy nagyon jó versenynek ígérkezik, már nagyon szeretnénk ott állni a szarvaskői rajtban. Semmifajta elvárás nincsen a csapattól, sok volt a kihagyás, szeretnénk egy jót autózni, tapasztalatot gyűjteni és mindenképp célba érni. Hosszú még az előttünk álló szezon.


Drávucz Olivér – Losonczi Csaba: ORB, Peugeot 208 R2

Drávucz Olivérrel egy új párost alkotunk ettől az évtől kezdve. Az ide szezonban a szövetség által kiírt Peugeot 208 R2 Hungary kupában fogunk versenyezni, az autót pedig a Klaus Motorsport fogja számunkra biztosítani. Magas fokú tapasztalatuk van már az ilyen autók üzemeltetésében és beállításában. Egerben minden új lesz, ezért már nagyon várjuk az első métereket és a Dobó téri rajtdobogót. Nekünk a pályák hazainak számítanak, ezért szeretnénk az első helyekért küzdeni, hiszen egy győzelemmel indítani évet nagy motivációt adna az év hátralévő részében! A sok újdonság mellé az egyesület is új, hiszen a PSZA motorsporthoz igazoltunk mind a ketten, reméljük sikerül sok jó eredménnyel hozzájárulni az egyesület fényéhez!


Szőnyi András- Balázs Kornél: Lada 21011 Gr.2 Evo2

Először is üdvözlöm az olvasókat! A tavalyi év, számunkra nagyon sikeres zárult, megvédtük a bajnoki címünket a Historic D2-es kategóriájában. Egy nagyon jó csapat alakult ki körülöttünk, mind a PSZA Motorsport, mind a szerelőcsapatunk személyében. Édesapámnak köszönhetően mindig biztos háttérrel tudtunk egy-egy versenyen elindulni. A továbbfejlődésem érdekében a historic bajnokságot elhagyjuk és a 2018-as év egyik legkeményebb kategóriájában az ORC P/12 csoportjában folytatjuk a Ladával a versenyzést. A kocsi alapja maradt, de szinte minden részegységét átalakítottuk a szabadabb P csoportos szabályok szerint. Nagyon várom már az első métereket vele Egerben az ismerkedésé lesz a főszerep, hosszú bajnokság elé nézünk. Két évvel ezelőtt már versenyeztem Egerben, akkor nagyon tetszettek a pályák, így most is örömmel térünk vissza. Próbálunk majd a saját tempónkban autózni amiből majd látjuk, hogy ez pontosan mire is lesz elég. Legnagyobb köszönet illeti Édesapámat és a családomat, akik mindenben támogatnak, és mellettem állnak. Nagy köszönet még a szervizcsapatomnak, és a Kasza Motorsportnak, akiktől mindig tökéletesen felkészített autót kapok illetve a PSZA Motorsportnak, akik rengeteget segítenek szervezésben és mérnöki tudásuk legjavát is beleadják. Nincs más hátra, mint előre!


Baksai László – Erdei Zoltán: Rallye2, Lada 2105

Sziasztok! Az idei évünk lesz a huszonkettedik a rallye-ban, és idén a támogatóink jóvoltából kaptunk egy fantasztikus lehetőséget, hogy teljes szezont tudunk ismét menni! A rallye2-es bajnokságot fogjuk megcélozni, ahova a kocsink teljes mértékben megfelel és a tavalyi évben bele fektetett energia,bízunk benne, hogy most meg fog megtérülni. A Kasza motorsport kíváló P/12-es autót varázsolt a Ladából és a PSZA-s fiúk segítségével próbáljuk az autót tovább fejleszteni, megfelelően beállítani. Egerben szeretnénk a technikával és a Hankook gumikkal összeszokni, erre pedig a szarvaskői gyorsasági pont jó lesz. Utána meg majd kiderül, stopper nekünk számol, vagy ellenünk. Szeretnénk célba érni, hab a tortán, ha dobogó környékén tudunk majd autózni.


Merényi Zsolt – Érsek Krisztián: Rallye 2, Honda Civic 1,6 VTi

Sziasztok! Nagyon várjuk már az Eger Rally-t, Dobó téren kezdeni a szezont, mindig jó hangulatúvá teszi ezt a versenyt. A tavalyi évben a Magyar Amatőr Rally Bajnokságban próbálgattuk az újonnan épített autónkat és magunkat. Sok szép eredményt tudtunk magunk mögött a tavalyi évben, ezért idén gondoltunk egy nagyot és az Országos Rallye2 bajnokságban veszünk részt. Azt gondoljuk Krisztiánnal, hogy fizikálisan és mentálisan is sikerült felkészülni. A Honda a tél folyamán kapott új lengéscsillapítókat illetve átesett egy kisebb revízión is, úgyhogy várjuk közösen a szezont. A 7 -es kategóriában fogunk rajthoz állni (ex. N/2), ahol rajtunk kívül még legalább 4-5 ugyanilyen típussal versenyző páros lesz. A szezonnyitó sajnos a tempós pályák miatt nem kedvez nekünk, ugyanis nagyon rövid a váltónk és alig 160 km/h a végsebességünk, de reméljük ez nem gátol minket egy jó eredmény elérésben. Köszönjük a támogatást Bekölce Község Önkormányzatának!

Együtműködő patrnereink:
Dolphio Technologies Kft., FER-VILL KFT, Solar Pro-Tech Kft., Truckport Hungary Kft., Virtech Labs Bt., ZTR Kft.,  Menzak.hu, TomeeTrans, Pelixír Centrum Kft., Szuvorov Kft., Attalus Security Kft., TEN-LINE Kft., Ruhan Kft., Multi Garage Kft, FoliaZ.hu, Extremelmenyek.com, Petersgumi.hu, Matricakell.hu – matrica webáruház, Kasza Motorsport, FervillSound Kft.