Papp Arnold : Adta végig

Hogy alakult számotokra a Credobus Eger Rallye?

Ha egy mondatban szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám „Adta végig”. Viccet félretéve, Nagyon jó visszacsatolás volt a verseny, hogy jó úton járunk, az autóba nem tudok hibát találni, mind motorikusan, futóműben óriásit fejlődtünk a tavalyi évhez képest, illetve a Hankook gumik kíválóan működtek. Szeretném ezt megköszönni, Kormos Ádinak, és a PSZA Fabrication csapatának. Sikerült szakaszokat nyerni, úgy hogy fölösleges kockázatot nem vállaltunk. Feküdtek a pályák, egyetlen nem tetszett Verpelét, ez sajnos végzetesnek is bizonyult. Pozitívumokat emeljük ki és a kiesés után már csak előre nézünk.

Új navigátoroddal, Harangozó Csengével mennyire sikerült összeszoknotok?

Ismét új navigátorral mentem, elmondhatom, hogy eddig mindig más ült mellettem.  Navigált már párjának Godó Tominak, így nem volt idegen számára a jobb1. Tökéletesen végezte a munkáját, nem késtünk ki, időben mondta szóval minden rendben volt.

Most mint csapatvezető kérdezlek, a PSZA Motorsport szempontjából milyen volt a verseny?

Idén hál istennek, bővült a csapat. Kemények a kocsik, kemények a pilóták. Jelen vagyunk az ORB-től a Historicig, minden bajnokságban van érdekeltségünk. Hoztak kupákat a srácok, elégettek, vannak visszatérőink Támcsu Zoli személyében, szóval pozitívan tudom értékelni, az egri hétvégét.

A közösségi médiában megjelent képek szerint már meg is kezdtétek a felkészülést a 25. Hell Miskolc Rallyera. A kiírásból a program már ismert, ott mire számítasz, mi lesz a cél?

Alapvetően, Miskolc nem volt benne az idei programunkban, nem gondoltam, hogy minuszolok Egerben. Ezért hát szeretném a hibámat kijavítani és célba érni. Támogatóinknak köszönhetően, ott tudunk lenni Miskolcon, komoly küzdelemre számítok a helyi egységekkel. Egyik pályán se mentem még, de ez az év legtöbb gyorsaságijára igaz lesz. Az autót egy picit még javítani kell, de ha már úgyis szétkaptuk, kap egy-két tovább fejlesztést. Szóval gőzerővel készülünk!

Együttműködő partnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., MJM Transport Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., Solar Pro-Tech Kft., Budaörs Rádió FM 104.8., Kamaraerdei Stúdió Bt., Matricakell.hu – matrica webáruház., LT Communication Kft., SR- Filt Mérnökiroda Kft.,LTL Lotistics Solution Kft., Optibiomed Kft. Pleixir Centrum Kft., FoliaZ.hu., Ruhan Kft., TEN-LINE Kft., Multi Garage Kft., Extremautosport.hu., Petersgumi.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft., Kasza Motorsport., FervillSound Kft., Loppun’s Garage, LEL Kft., Volvid Zrt., Simon és társai Kft., Cso-koto Kft., GPS-COM Kft., DSG Kft., GarAgent-AH Kft., HumanoiT Kft.

 

Forrás: RallyFans.hu