PSZA Motorsport

„… mert az álmok visznek előre!”

 

Alapítás

 

Papp Arnold és Szabó Árpád két fiatal járműmérnök vagyunk, közös céllal:

„Autóversenyzést magasabb szinten”.

2010-ben együtt teljesítettük  első  amatőr   versenyünket   és   akkor eldöntöttük, segítjük egymást elérni álmainkat. Mindketten a győri Formula Student Csapat alapítójaként, tapasztalatot szereztünk, hogyan kell felépíteni egy csapatot, és egy csapattagjaként, hogy kell egy versenyautót megépíteni. Ez adta az ötletet az összefogásunknak.

 

 

Küldetés

 

„Fiatalos szemlélettel, mérnöki tudás felhasználásával egy magasabb szintre emeleni a rallye fogalmát!”​

Célunk nem más mint, a versenyzőink, csapattársaink maximális kiszolgálása és közös erővel sikereket elérni a hazai rallye bajnokságban.
 

Csapatunk

 

Csapatunk immáron az ötödik évét kezdi meg a hazai Rallye1, Rallye2 és Rallye3 bajnokságban. Versenyzőink szinte mindhárom bajnokságot lefedik és eddig kiváló eredményeket értek el. Képviseltetjük magunkat a gyári fejlesztésű versenyautók területén, valamint az egyedileg épített autókkal is egyaránt foglalkozunk. Az előző két szezonban már nemzetközi sikereket is elértünk. 2022-ben részt veszünk az Országos Magyar Rallye Bajnokság versenyein, továbbá szeretnénk több külföldi bajnokságban és versenyen is jelen lenni, mint például a Mitropa kupa vagy RallyLegend.

 

Versenyzőink

 

Baksai László – Erdei Zoltán (Országos Rally2 Bajnokság)
Balázs Bence – Vig Sándor (Országos Rally Challenge)
Balogh Péter – Lőrik László (Országos Rally2 Bajnokság)
Berta László – Fuchs Gábor / Császár László (Országos Rally1 Bajnokság)
Domoszlai Bence – Müller Tamás (Országos Rally3 Bajnokság)
Helembai „Csikar” Zsolt – Szebenszki Csaba (Országos Rally Challenge)
Kiss Péter – Németh Zoltán (Országos Rally2 Bajnokság)
Mészáros Zsolt (Országos Rally2 Bajnokság)
Nagy Gábor – Trescsik Ákos (Országos Rally Challenge)
Petroczy Péter – Szántó Béla (Országos Rally Bajnokság)
Szabó Attila – Keresztesi Péter (Országos Rally2 Bajnokság)
Szőnyi András – Vajnai Dániel (Országos Rally Challenge)
Vitek Viktor – Holecz László (Országos Rally2 Bajnokság)

 

 Eredmények

 

2021

Helembai “Csikar” Zsolt – Szebenszki Csaba ORC 2WD 4. hely
Helembai “Csikar” Zsolt – Szebenszki Csaba ORC P12 2. hely
Vitek Viktor – Holecz László R2 Absz. 5. hely
Vitek Viktor – Holecz László 6/RC4 2. hely

 

2020

Helembai “Csikar” Zsolt – Szebenszki Csaba ORC P12 3. hely
Szőnyi András – Vajnai Dániel ORC P12 4. hely
Balázs Bence – Vig Sándor Rally2 P13 4.hely

2019

Országos Rallye2 Bajnokság
Baksai László – Erdei Zoltán Lada kupa II. helyezet
Merényi Zsolt – Érsek Krisztián 2WD kupa II. helyezet
Berta József – Deák Henrietta P/13 V. helyezet
Balázs Bence – Vig Sándor P/13 VII. helyezet
Papp Arnie – Béres „Unicum” Attila P/12 VII. helyezet

Országos Historic Bajnokság
Orosházi Szabolcs – Kispataki Gábor E1 kat. II. helyezet

2018

Országos Rallye Bajnokság
Szőnyi András – Balázs Kornél P/12 V. helyezet
Szabó Árpád – Aczél András Peugeot kupa V. helyezet

Országos Rallye2 Bajnokság
Baksai László – Erdei Zoltán 2WD kupa I. helyezet
Szabó Attila – Keresztesi Péter P/12 VI. helyezet

2017

Országos Rallye Bajnokság

Födő Imre – Hetesi Viktor P/12 I. helyezet

Országos Rallye2 Bajnokság
Szabó Attila – Keresztesi Péter P/12 IV. helyezet

Országos Historic Rallye Bajnokság
Szőnyi András – Balázs Kornél D/2 I. helyezet
Mészáros Attila – Pataki Jenő D/2 II. helyezet
Tóth Ottó – Erdélyi László H/1 II. helyezet

2016

Országos Historic Rallye Bajnokság
Szőnyi András – Szabó Árpád D/2 I. helyezet
Födő Imre – Szabó Bence H/2 I. helyezet

 

Komplett szervízcsapat, versenyháttér, kommunikáció biztosítása

 

 

 

Minden versenyzőnk számára komplett logisztikát és szervizhátteret biztosítunk.

„Mi mindent leszervezünk, ők mindent megnyernek!”

​A megjelenések épp olyan fontosak mint a hibátlan versenyautó! Ezért több írott és online médiával is kapcsolatban állunk, hogy együttmüködő partnereinekt a lehető legjobban ki tudjuk szolgálni.

Oktatás és műszaki fejlesztés

 

Mérnökként fontosnak tartjuk az egyedi fejlesztéseket.

A csapat egyik fő célja a motorsportba egyedi alkatrészek, újítások létrehozása, forgalmazása.