Új év, új fejlesztések

Bár a rally társadalomban még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy vajon a COVID árnyékában időben elindul-e a szezon, a csapatok, köztük a PSZA Motorsport is már javában készülnek a versenyekre.

Szabó Árpival és Papp Arnie-val a tavalyi évről, valamint az idei tervekről beszélgettünk.

 

Mi a legnagyobb tanulságotok a tavalyi évből mind csapatvezetői, mind versenyzői szempontból?

Szabó Árpi: Ha röviden és tömören szeretném megfogalmazni, akkor a legnagyobb tanulság az volt, hogy sokszor nehéz előre tervezni. Jóformán minden futam előtt egy nagy kérdőjel volt, az, hogy nem tudtuk biztosan az utolsó pillanatig, hogy rajthoz állhatunk-e a versenyeken, nagy bizonytalanságot okozott az életünkben. De ezzel mindenki így volt.

Papp Arnold: Lassan járj, tovább élsz! A tavalyi évben szerintem már mindannyian örültünk annak a ténynek is, hogy egyáltalán tudtunk versenyezni. Lettek bajnokaink, újra sokan dobogón állhattak a csapatból, ami szuper. Saját magam részéről pedig egyértelműen a hobby lett a cél a tavalyi évben és sikerült is egy kicsit lassabban, de eredményesen befejezni az év utolsó versenyét.

Hogyan érintett titeket, mint csapatot, a 2020-as pandémia? A késői szezonkezdeten kívül volt bármilyen hatása rátok?

 Sz.Á.: Ezt több oldalról közelíteném meg. Műhely és szerelői oldalról azt mondhatom, hogy pozitív volt, hiszen mindenben utol tudtuk érni magunkat, és effektíve tiszta lappal, hiba nélkül álltunk oda a szezonkezdő versenyre. A legnagyobb negatív hatás az, hogy a bérelhető kocsink (Citroen C2R2 Max) egész évben a garázsban állt, úgy, hogy eredetileg a Rallye2 bajnokságban ment volna, de ezen kívül egy nagyon jó év van mögöttünk. Sok kiváló versenyzővel dolgozhattunk együtt tavaly, amit ezúton is köszünk nekik, és bízunk benne, hogy mindenki elégedett volt. 2020 – ban egy nagyon jó kis csapat alakult ki a PSZA háza táján, és ezt szeretnénk meg is tartani. Jó volt látni, hogy a versenyzőink elkezdtek egymással barátkozni, és nem csak úgymond a kötelező köröket rótták le. Sokszor segítettek egymásnak, és azt gondolom, hogy ezek a gesztusok elengedhetetlenek ahhoz, hogy jó legyen a hangulat.

P.A.: Mi nem éreztünk az év eleji megszorításokból jóformán semmit, ugyanúgy próbáltuk a versenyzőink igényeit teljesíteni, és építettük nekik a szezonra az autókat. Egy megszokott munkarend alakult ki a vírus által, és a korlátozások feloldása után a tesztekkel, majd később a versenyekkel újra beindult az élet. Az év második fele persze megterhelő volt a csapatok számára, hiszen viszonylag sűrű lett az év eleji kihagyás miatt a versenynaptár. Szeretném, ha 2021-ben minden vissza tudna állni a normál kerékvágásba, ha nem kéne eltolni a szezonkezdetet, és ha újra mosolygós embereket láthatnánk a szervízparkban, maszkok nélkül.

Mi az idei célotok csapatszinten, melyik bajnokságokban/ kategóriákban képviseltetitek magatokat?

Sz.Á.: Célunk nem más, mint fejleszteni az általunk nyújtott szolgáltatásokat a pilóták számára. Most már büszkén mondhatom, hogy a Rallye1, Rallye2, Rallye3 bajnokságban egyaránt láthatóak lesz a PSZA-s csapatsátrunk és a versenyzőink.

P.A.: Igen, mindenhol jelen leszünk, és én kíváncsian várom a különálló Rallye2 és Rally3-as futamokat, ezenkívül remélem idén lesz több murva futam is, bár erre kicsi esélyt látok.

Melyik versenyt/versenyeket várjátok legjobban a hazai bajnokságban, és miért?

Sz.Á.: Személy szerint a pécsi versenyek a kedvenceim, oda szeretek mindig visszajárni, és a naptárt elnézve idén megfordulunk ott párszor. De persze minden versenyre nagyon szívesen és izgatottan megyek, hiszen a versenyek éltetnek minket.

P.A.: Mindegyiket, hiszen egy jó társaság vesz körül minket, így mindig szeretünk együtt lenni és kikapcsolódni a fiúkkal. Reméljük idén is sok kupával térnek haza!

Tervben vannak külföldi versenyek a csapatnak?

 

Sz.Á: Igen, Mitropa Kupában indulunk majd a Citroennel.

P.A Illetve még az osztrák rally challenge futamain terveznek indulni a csapatból páran.

Mikor hozzátok nyilvánosságra a csapatfelállást? Milyen arányban várhatók “veterán” PSZA-s és új versenyzőpárosok?

Sz.Á.: Azt gondolom, hogy hamarosan össze fognak állni a tervek mindenki számára, bár sok a kérdőjel az első versennyel kapcsolatban. Tudjuk, hogy most a gazdasági helyzet sem a legjobb, valamint a versenyek költségei sem fognak csökkeni, így anyagi szempontból nehéz év vár majd mindenkire. Egyelőre csak annyit árulnék el, hogy lesznek új párosok a sátraink alatt, és szinte minden régi PSZA-s versenyző bizalmat szavazott nekünk az idei évre is, amit ezúton köszönünk.

P.A.: Kicsit változott a csapatfelállás, de ez így van rendjén. Szerintem a márciusi szezonkezdetig biztosan fogjuk látni, kik szeretnének nálunk menni.

Mik azok a területek, amiket fejleszteni terveztek a tavalyihoz képest – akár technikailag, akár csapat szempontból?

Sz.Á.: A legnagyobb látványosság a szervízparkban lesz majd, hiszen lesz egy-két új sátrunk. Ezek mellett a szervezeti felépítésen próbálunk sokat változni, a feladatokat jobban kell kategorizálni, hogy eredményesebben és gördülékenyebben menjen egy-egy hétvége. Egy ekkora csapatnak ugyanis nagyon sok előkészületi munkája van egy verseny előtt, valamint az utómunka sem kevés, és ezt kell kicsit jobban megszerveznünk.

P.A.: Technikai szempontból: egyre több R csoportos autó kerül hozzánk, ezek beállításain sokat gondolkodunk, próbáljuk a versenyzőinkre szabni őket, emellett próbáljuk kicsit jobban beosztani a humán erőforrásainkat, hiszen rá kellett ébrednünk, hogy ketten lassan kevesek vagyunk. De szerencsére találtunk olyan személyeket, akik szívesen segítenek velünk közösen tervezni a munkát. Szóval ezen a téren mindenképp úgy érzem, hogy fejlődtünk és fejlődünk.

PSZA Motorsport reklámpartnerei:

Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Fornád Trans Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Mogacél Kft., Handball Family Bt., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., Fúzió Elektrotechnika Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., Eurokardán Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Primun Go Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BPracing.hu, Interpasszív Kft., Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., K-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program