Zoltán Kevin „Kisbuszos” ismét volánál!

Zoltán Kevin alias Kisbuszos és Ratting Tamás 2020.03.14.-én csapatunk Citroen C2R2 Max versenyautójával részt vettek az FRT.hu kupa futamán. A fiúknak nem ismeretlen a típus, így bizakodva vártuk az időeredményeket. H/4 és H/6 ketegóriában küzdöttek az idő és a többi versenyző ellen és mindkét kategóriában kupával tértek haza. H/4 -ben első helyet értek el, igen neves versenyzők között, míg H/6-ban harmadik helyezésnek járó kupákat vitték haza.

 

Zoltán Kevin: Idén teljes évadot tervezünk a Rally2 bajnokságban. Mivel a „saját” autónk még nem készült el, így jött a lehetőség, hogy a PSZA Motorsporttól béreljük ki a Citroen C2R2 Max versenyautójukat Eger Rallyra egy FRT Kupás teszt versennyel egybekötve. A mindenki számára ismert okok miatt elmaradt Eger Rally helyett maradt az FRT Kupa éles versenyként ahova egész komoly kis mezőny jött össze. A kategóriában ott volt Bacsa Tomi és Maricsek Miki is. Komoly csaták voltak egész nap, amiből a végén sikerült győztesként kikerülnünk. ? Az autó egész nap probléma mentesen működött, szuperül éreztük magunkat benne.? Köszönjük a Lehetőséget a PSZA Motorsportnak illetve a hétvégénk legnagyobb támogatójának (Apukámnak) Buszosnak, Anyukámnak, Keresztszüleimnek, illetve köszönöm a segítséget navigátoromnak Ratting Tamásnak és a PSZA csapat összes tagjának!!!

Sajnos mivel idén eddig úgy néz ki, hogy a Rallye Bajnokság kicsit csúszva fog elindulni, így a hasonló helyszíneken fogunk részt venni, ami nagyon jó, hiszen különböző dolgokat tudunk tesztelni és kipróbálni Citroenünkön. Most új patnerünk versenymotorolaját teszteltük. A Millers Oils CFS 10W50 NT+ olaj kiválóan működött a versenyautó motorjában, a korábbi más gyártók álltal használt kenőanyaghoz képest 0,2-0,3 bárral nagyobb olajnyomást tudott genereálni. Bízunk benne, hogy mihamarább ki tudjuk próbálni rallye körülmények között is.

Reklámpartnereink: Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Landa – Trans Kft., Primun Go Kft., Dolphio Technologies Kft., Truckport Hungary Kft., Fornád Trans Kft.,Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., Millers Oils Hungary, I-Road Link Kft., Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, Pelixír Centrum Kft., FoliaZ.hu., GN Group Kft., Trenaker Kft., Kormosadi.hu, FervillSound Kft., SFR Parts Kft., Loppun’s Garage, DSG Kft., Eurokardan Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BpRacing.hu.

Forrás:PSZA Motorsport Egyesület