Izgalmas nemzetközi hétvége

A Rallylegend mellett a Herbst Rallye-n is ott lesz a PSZA Motorsport csapata. Összesen hat párosuk szerepel majd a hétvégén.

„Újabb izgalmas hétvége kezdődik a PSZA Motorsport életében, ugyanis egyszerre két nemzetközi futamon vesz részt a csapat” – kezdte jókedvűen beharangozóját Szabó Árpád, a csapat koordinátora. „A Szombathelyi Péter – Heffner Gergő páros a 22. Rallylegenden viszi táncba a gyönyörűszép piros VFTS-ét. Historic kategóriába neveztek, viszont csakis kizárólag a látványé lesz a főszerep. Bízunk benne, hogy azok a magyar szurkolók, akik a Rallylegendet választják ezen a hétvégén, Petiékről szép és látványos felvételeket fognak készíteni. A csapat másik fele nagyobb részben, öt párossal az osztrák Herbst Rallye-ra fog elutazni, ami az Alpok Adria Kupa sorozat egyik futama. Egy évvel korábban már versenyeztünk itt a kis Citroennel és nagyon jól éreztük magunkat és mivel a legutóbbi osztrák versenyről is hasonló szájízzel jöttünk haza, úgy gondoltuk, hogy ezt a versenyt idén is meglátogatjuk. A versenyzőink között ott lesz Zagyva Dorka – Zagyva Lajos a Ford Fiesta Rally3 Evo-val, Berta László – Mózes Máté a Peugeottal, Hinger Dávid – Hoffman Hanna a Ladával, Furák Ádám – Bakos István szintén Ladával és Papp Arnold és jómagam a zöld szörnyeteggel. Tavaly nagy meglepetés volt számunkra, hogy Ott Tanak is ezt a futamot választotta a Central European Rally felkészülésének, idén Thierry Neuville lesz ott a Hibrid WRC-vel. Jó, hogy ilyen sok magyar indul, ha jól számoltam tizenkét egység képviseli kis hazánkat. Az osztrákok mindig szívesen látnak minket, mi pedig szívesen is megyünk hozzájuk. A tények tekintetében egy jó hétvégére számítok és remélem az időjárás sem rontja el majd a kedvünket.”

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Pitek-Lösung Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.